Asztalitenisz szakosztályunk is indul a megyei banjnokságban

ing-pong új pvse logo

Elkészült a Heves megyei I. és II. osztályú csapatbajnokság indulóinak besorolása a beérkezett nevezések alapján. A 2014/2015. évi bajnoki pontvadászat rekordszámú, összesen 20 csapattal indul útjának. Örömteli, hogy ismét újabb egyesületekkel-csapatokkal találkozunk az indulók között; a Besenyőtelek SC, a Pétervására SE, illetve az Egri Áfész SC utánpótlás-csapata mellett egy baráti társaság alkotta gárdát, az Egri Sólyomszemeket is üdvözölhetjük. A nevezett csapatok számának, valamint az előző szezonbeli eredmények figyelembe vételével nem kerül sor osztályozó mérkőzésre a tavalyi I. osztály 8., illetve a II. osztály 2. helyezettje között, a Lőrinci AC II. csapata, tehát az első osztályba kapott besorolást. A Boldog SE ebben a szezonban egy csapatot indít a következő évadban, akik így a tavalyi NB III-ban való szereplés alapján az I. osztályba kerültek.

A Megyei I. osztály résztvevői:

  1. Boldog SE – az NB III. Észak-Magyarország “A” csoport előző bajnokságának 10. helyezett csapata
  2. Hatvani ASE II. – az előző I. osztályú csapatbajnokság 8. helyezett csapata
  3. Karácsond SE I. – az előző I. osztályú csapatbajnokság 3. helyezett csapata
  4. Konszenzus – az előző I. osztályú bajnokság 7. helyezett csapata
  5. Kömlő SC II. – az előző I. osztályú bajnokság 6. helyezett csapata
  6. Laguna Kft. SC – az előző I. osztályú bajnokság 1. helyezett csapata
  7. Lőrinci AC II. – az előző II. osztályú bajnokság 2. helyezett csapata
  8. Pegazus Informatika Andornaktálya SE I. – az előző I. osztályú bajnokság 4. helyezett csapata
  9. Pegazus Informatika Andornaktálya SE I. – az előző II. osztályú bajnokság 1. helyezett csapata
  10. Visontai ASE – az előző I. osztályú bajnokság 2. helyezett csapata

A Megyei II. osztály résztvevői:

  1. Besenyőtelek SC – új csapat
  2. Boconád SK – az előző II. osztályú bajnokság 6. helyezett csapata
  3. Egri ÁFÉSZ SC IV. – új csapat
  4. Egri Sólyomszemek – új csapat
  5. Ércbányász SE Recsk – újrakezdő csapat
  6. Hatvani Econovum Akadémia SE – az előző II.osztályú bajnokság 5. helyezett csapata
  7. Karácsond SE II.- az előző II.osztályú bajnokság 8. helyezett csapata
  8. Mátra SE – az előző II.osztályú bajnokság 7. helyezett csapata
  9. Pétervására SE – új csapat
  10. Vámosgyörk SE – az előző I. osztályú bajnokság 9. helyezett csapata

 

forrás: hmatsz.wordpress.com