Bajnok lett az U16-os csapatunk!

Május 25-én, előre hozott mérkőzésen fogadta serdülő csapatunk Gyöngyöstarján együttesét. A meccs előtt tudni lehetett, hogy amennyiben nyernek a fiúk, az utolsó fordulótól függetlenül, bajnokok lehetnek. Ennek megfelelően készültek is a srácok. A mérkőzés 14-0-ás állásnál, a 32. perceben félbeszakadt az ellenfél hibája miatt. Így csapatunk megnyerte a 2015/2016-os Heves Megyei I. osztály u16-os bajnokságát. A serdülő csapatunk utoljára Bocsi Attila bácsinál volt bajnok még a 90-es évek közepén, ezért nagy sikernek könyvelhetjük el a fiúk munkáját. A bajnokság június 5-én ér majd véget, amikor is Füzesabonyban játsszák utolsó mérkőzésüket a gyerekek. Azt a meccset is szeretnék megnyerni és akkor elmondható lenne, hogy tavasszal 100%-os teljesítményt nyújtottak, hiszen minden meccsüket megnyerték eddig. Az érmek és kupa átadására június 20-ai héten kerül majd sor.

A csapat tagjai: Szabó Zsombor, Lakatos Csaba, Cseszneg Gergő, Ökrös Balázs, Varga Martin, Lázár Iván, Molnár Erik, Farkas Benjámin, Kovács Gyula, Danyi Márk, Danyi Krisztofer, Suha Kevin, Gonda Dávid, Oláh Leo, Bíró Krisztián, Bátka Bence, Suha Armand, Bán Viktor, Tőkés Dániel. Edző: Boros Csaba

Gratulálunk Fiúk!

Bajnokcsapat 2
bajnokcsapat1