Bodon Péter is segíti a sportegyesületünk utánpótlást

Honlapunk ezúttal Bodon Péterrel készített interjút.

Gyerekkora óta fontos szerepet tölt be az életében a labdarúgás, minden területén megtalálhatjuk játékvezető, edző, labdarúgó, van egy saját csapata is, és ezek mellett labdarúgótornákat szervez . Szívügyének tartja a beteggyerekek sorsát az elmúlt három évben több mint száz beteggyereken  segített jótékony célú foci tornáján keresztül. Sokan mondják nagy karrier előtt áll, az elmúlt időszakban, nagy sikerekben volt része, és most a Pétervásárai utánpótlás csapatokon is segítene.

 

                                                                                 
Bodon Péter fc

Van egy saját labdarúgó csapatod a Bodon Péter FC  amit menedzselsz, és nem is akár hogy! Összefoglalnád nekünk az elmúlt pár év sikereit, pársorban?

–          Gyerekkori álmom volt egy saját focicsapat, öt évvel ezelőtt meg is alapítottam a csapatott barátaim segítségével.  Legsikeresebb évnek az idei évet tartom, hiszen közösen együttműködve a Goldwin Plussal, az Olaszországban megrendezett strandlabdarúgó BL-ben a hatodik helyen végeztünk, ami Magyarország legjobb eredménye klub szinten, valamint a magyar strandlabdarúgó NB 1-ben magyar bajnokok lettünk. A strandlabdarúgáson kívül is vannak nemzetközi sikereink legutóbb Szerbiában nyertünk tornát. Idén októberben Angliába utazunk egy színvonalas tornára.

A gyerekek jövője nagyon közel áll a szívedhez, az elmúlt három évben több mint száz beteggyereknek tudtatok segíteni az általad szervezett jótékonysági tornának köszönhetően. Az elmúlt években több olyan eseményt is szerveztél az utánpótlás korú gyerekeknek. A jövőben is számíthatnak rád a gyerekek?

–          Igen.  Szeretnék a jövőben többet tenni a gyerekekért, fontosnak tartom Pétervásárán az utánpótlás nevelést, az olyan programokat ahol a gyerekek többet tudnak együtt lenni szervezet keretek között.

A bajnoki év kezdete előtt a Pétervására Sportegyesülettel kötöttél megállapodást, pontosan mit is jelent ez a megállapodás?

–          A jövőben a Pétervására SE utánpótlás csapatait, a Bodon Péter FC „Gyerekekért” elnevezésű program fogja támogatni. A program keretében több támogató kerül az utánpótlás csapatokhoz, hogy minél jobb körülmények között nevelkedjenek szülővárosomban, Pétervásárán is  a gyerekek.

 

Nagyon szépen köszönjük Bodon Péternek a segítségét és az áldozatos munkáját.

További sok sikert kívánunk neki!